Lajvér Forralt-Borvidék – Mi készültünk, de…

2016-02-26

Furcsa nép ez a futó! Hát még a terepfutó! Mintha Belgát hallgatnék. Ha sár van, az a baj! Ha nincs sár, nnna az nagyobb baj!

Pedig Karinthy után szabadon – Kedves futók, mi készültünk! Péntek délutánig olyan szépnek tűnt minden. Felszalagoztuk a pályát, majd otthon alig ismertek meg, mert olyan sárosak voltunk!

Aztán jött a csoda! Meg a szél! Meg nem tudom mi, de 24 óra alatt olyan gyökeres változások álltak be a terep sárindexében, hogy magunk sem akartunk hinni a szemünknek!

Persze a mély részek megmentettek bennünket, talán kicsit a becsületünket, meg a marketing pozíciónkat! Mert ha Forralt Borvidék, az legyen sáros! Hogy nézne ki egy májusi Borvidék fröccs nélkül! Hogy néznie ki egy szekszárdi félmaraton, ha nem több minimum 23 km-nél?

Szóval, ha nem is tökéletes körülmények között – mert, hogy a pálya futható volt –  ránk, majd felvirradt a nap, és mire észbe kaptunk 300, mindenre elszánt – nem spártai – a rajtvonal mögött ácsorgott.

Idén sikerült a korábbiakhoz képest a legjobban megsaccolni a távokat és szinteket, köszönve az előző évek befutóitól megszerzett track-ek matematikai átlagának!

Ezúttal is kiváló eredménynek születtek, a győztesek illetve dobogósok nagyszerű versenyt vívtak jobb híján egymással, ha már a körülményekkel nem tudtak!

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani házigazdánknak a Lajvér Borászat vezetőinek!

Külön köszönet a HIGH5 Magyarország képviseletében Bereczki László támogatását!

Sziasztok, jövőre veletek, ugyan is…..

Eredmények:

Férfi Kisfröccs – 14 km
1. Hangya Balázs 1:05:57
2. Kiss Gábor 1:06:23
3. Hahn Máriusz 1:12:09
Női Kisfröccs – 14 km
1. Kiss Andrea 1:16:09
2. Orosz Anita 1:17:16
3. Arató Csilla 1:20:13
Férfi Nagyfröccs – 21 km
1. Berec Lajos 1:26:55
2. Kovács Tamás 1:43:25
3. Tóth Gergő 1:43:49
Női Nagyfröccs – 21 km
1. Kissné László Krisztina 2:06:54
2. Makra Ágnes 2:07:36
3. Ábrahám Krisztina dr. 2:10:59
Férfi Hosszúlépés – 31 km
1. Rudolf Tamás 2:22:06
2. Nedjalkov Balázs 2:28:24
3. Pozsgai József 2:38:28

Nincs hozzászólás a(z) "Lajvér Forralt-Borvidék – Mi készültünk, de…" bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .